Giovedì 21 Gen 2010, 21:20
öö oké lehet kicsit elkéstem vele, de mentségemre szóljon a lista nagyját már rég megírtam, csak a befejezés csúszott mer vizsgaidőszak meg miegymás (na nem mintha arról lennék híres hogy széttanulom magam a szabadidőmben, de valami kifogás mégiscsak kell, hehe). naszoval 2009 legjobb albumai, nagy vonalakban, szerintem:
10. shadows fall - retribution
http://club.kingsnake.com/press/images/1253184598.jpg
a shadows fall 2007-es threads of life lemeze állítólagos erősen mainstream orientált mivolta folytán eléggé megosztotta a hallgatóságot, úgyhogy idén vagyis most már tavaly úgy döntöttek a srácok, ideje visszatérni a gyökerekhez, és kaptunk egy újabb art of balance / war within jellegű anyagot tele metallica és in flames ihletésű riffekkel és szólókkal meg jó sok kiabálással. még a koncertek setlistjéből is kidobálták az összes threads-es számot. a fő probléma ott leledzik, hogy nekem meg ponthogy az a kedvenc albumom tőlük… és hiába ír matt bachand meg jon donais még mindig eszeveszett szólókat, hiába dobol jason bittner még mindig állatul, most is ugyanaz a helyzet állt elő mint a régebbi lemezeknél, nevezetesen hogy van itt pár hatalmas szám (my demise, dead and gone, meg a bob marley ihlette war), de egészben mégsem tud annyira megfogni a cucc mint a threads-nek sikerült, a lemez vége felé sorakozó thrashesebb tételek meg kifejezetten laposak. igazából sokáig vaciláltam hogy megérdemlik-e a srácok a tizedik helyet, de aztán úgy döntöttem hadd jöjjenek, mert azért a fentebb említett számokat tényleg nagyon eltalálták.
http://i718.photobucket.com/albums/ww185/worldisbar/new/THROWDOWN-DEATHLESS.jpg
az a helyzet hogy nekik a régebbi dolgaikat nemnagyon hallgattam, jutubon meg különféle válogatáslemezeken találkoztam egy-két számmal, de egyik se nagyon fogott meg, se a tiszta hácé, se a panterás darabok közül. ez az új album viszont egy kicsit más, persze itt is elég erősen hallható Anselmo bácsiék hatása, de legalább ugyanennyire hajaz a dolog egy másik bandára is… bár azt kétlem hogy direkt kopizni akarnák őket, de sok helyen mégis akkora Sully Erna témák vannak, hogy ha aztmondanák hogy godsmacket hallok, hát bizony elhinném. persze biztos vannak akiknek meg pont ez a bajuk a lemezzel, nálam viszont hatalmas pluszpont, és innentől kezdve azthiszem jobban oda kell majd figyelnem az orange county-beli társaságra. (még az a szerencse hogy az októberi Chimairával meg unearth-el közös bulin szinte csak régebbi számokat játszottak, különben most verném a fejem a falba… mondjuk az unearth miatt így is verem, de az más kérdés.) hja, amúgy a burial at sea meg simán az év egyik legjobb száma.
8. the empire shall fall - awaken
http://1.bp.blogspot.com/_9D85IT7LaBc/Svym5VE93EI/AAAAAAAAD8o/k_25jEMk94o/s320/00-The+Empire+Shall+Fall+-+Awaken+%282009%29.JPG
ezen az albumon gyakorlatilag minden rajta van ami csak jó lehet a metálzenében: egypár göteborgi riff, egypár atom mélyre hangolt breakdown (nyolchúros gitár ftw!), itt-ott némi matekozás meg jazzezés, valamint minden idők egyik legszenvedélyesebb énekese, Jesse David Leach. igen, ő az aki az alive or just breathinget is felénekelte / üvöltötte / károgta / amit csak akarunk. hogy akkor miért csak a nyolcadik helyre rakom őket mégis? igazából van pár rész ahol teljesen oda nem illő témákat dobálnak be a számok közepébe/végére a srácok, általában amúgy pont ezek azok a részek amik igazán kihasználják a nyolcadik húr adta hangtartományt, ezekről nekem leginkább a meshuggah neve szokott beugrani. (ha esetleg most hülyeséget mondtam volna bocsánat, amúgy nem hallgatok Meshuggát, pont ezért mert tőlük sem jött be eza túlmatekozott lehangolt mókázás.) ettől függetlenül mindenképp érdemes meghallgatni az Awaken-t, Jesse szövegei még mindig isteniek, az előadásmódja úgyszintén, a we the people meg minden szempontból az év egyik legnagyobb nótája.
7. scar symmetry - dark matter dimensions
http://4.bp.blogspot.com/_4rD24L05ilE/Ss1RIL4gqjI/AAAAAAAAABo/ItSwnZefsD0/s320/Scary+Symmetry+Dark+Matter+Dimensions.jpg
ennek az albumnak elég sok közös vonása van az előző helyezettel, nevezetesen a svéd hatások (bár igazából a vérükben van, nem is tudom miért emelem ezt ki :D), a pincébe lehangolás, meg hogy agyonechnikáznak mindent. és igazából ők is ugyanezért jutnak csak a hetedik helyig, mert idén khm. tehát tavaly ők is kicsit túlzásba vitték a matekot, de ettől függetlenül azért itt is vannak jóságok bőven, különben nem is lennének rajta a listán. ami különösen dícséretes az az hogy sikerült úgy helyettesíteniük Christiant, hogy nem érzem úgy mintha valami egész más bandát hallgatnék (lásd régi vs. új KSE). mert igaz hogy se Roberth-nek, se Lars-nak nincs olyan karakteres hangja mint Älvestam mesternek volt, viszont az énektémák írásában simán hozzák az eddigi lemezek színvonalát. sőt, még azt is megkockáztatom hogy a nonhuman era refrénje talán az eddigi legjobb a banda történetében. a többiek meg (főleg a dallamos gitárszólóknál, OMG) most is ugyanolyan zseniálisak mint eddig, igaz hogy a holographic universe (mind a szám, mind az album) egyelőre felülmúlhatatlan mesterműnek tűnik, de ez az idei dalcsokor értékeiből nem von le semmit.
6. fish! - csinálj egy lemezt
http://elhallgass.freeblog.hu/files/Fish.jpg
konkrétan nem sok magyar banda van akikre azt mondom hogy a kedvenceim között vannak, de a Fish! csapata ezzel az albummal mindenképpen bekerült közéjük. eddig hiába voltak meg a kellemesen slágeres, együtténeklős, kissé faith no more minusz szinti jellegű dalok, valahogy mégsem kapott el nagyon a dolog, most viszont elkövették a srácok azt az ügyes húzást, hogy visszaváltottak magyar nyelvre. a szövegek meg valami olyan szinten eszméletlen jók, hogy azóta is fülig érő vigyorral hallgatom őket. televannak mindenféle mókás szójátékokkal, de nem úgy mint Lovasi bá és társai, nem, ezeknek könnyen kihámozható értelmük is van. meg valami olyan hangulatuk, amit fél éve nem tudok megunni. már csak élőben kéne egyszer elkapni őket.
(tőlük kivételesen rendes klipet linkelek, a majdnem kaliforniat, mert az is zseniális)
http://www.youtube.com/watch?v=p9D_6UZa6l0
5. killswitch engage - killswitch engage (2009)
http://2.bp.blogspot.com/_mTQLYHK9n-s/SeTItzO4RZI/AAAAAAAANxQ/S7UEk5GbUmA/s320/KILLSWITCH+ENGAGE.jpg
hajaj. Adam D.-ék idei lemezéről konkrétan nyár óta nem tudom hogyan is vélekedjek. mondom inkább a száraz tényeket: Adam és Joel egyre sűrűbben alkalmazzák a régi In Flames-féle ikergitáros témákat (ami nálam általában kapásból imádatot eredményez), sőt a never again-ben még szólózásra is vetemednek, Howard meg minden eddiginél nagyobbakat énekel - akkor már megint hol a gond? ott a gond, hogy ez csak a lemez egyik felére igaz. a második felét meg olyan szinten semmitmondó töltelék számok alkotják, hogy az ember csak néz értetlenül, hogy ezt most komolyan ugyanaz a banda írta mint a rose of sharyn-t vagy a this is absolution-t?! és ha már semmitmondásnál tartunk, az se sokat segít a helyzeten hogy mit is énekel a mi Howardunk… azon hogy megint valami nő után sír majdnem az összes dalszövegében, lassan már meg se lepődünk, úgyis ezt játssza már 5 éve. azon viszont már nem tudok nem fennakadni hogy legalább 4 szám van, aminek a refrénje az "X sor/szám címe/Y sor/megint a szám címe" képlettel írható le. még ha nem is ír Jesse Leach féle himnuszokat, azért ennél mégiscsak tud kreatívabb lenni Mr. Jones ha akar, nem értem miért jók ezek a lebutított szövegek. szóval ha összegezni kell bizony ez az eddigi leggyengébb albumuk, viszont a starting over, a reckoning vagy a save me meg akárhogy nézem simán a legnagyobb számaik között vannak, szoval az ötödik helyet azért bőven megérdemlik.
4. a day to remember - homesick
http://3.bp.blogspot.com/_oiDVMYNhXi0/SZwyB-UJuPI/AAAAAAAAAAk/GYbMcRCRKdY/s320/A+Day+To+Remeber+-+Homesick+2009.jpg
őket meg abszolút nem is hallgattam amíg ki nem jött a homesick, csak olvastam hogy mindenki agyba-főbe isteníti őket, aztán gondoltam belehallgatok már hogy mire ez a nagy felhajtás. hát rá kellett jönnöm, hogy bizony van mire… hatalmasnagy partizenét játszanak a floridai srácok, talán a blessed by a broken heart-hoz tudnám hasonlítani, annyi különbséggel hogy '80as évek szintipopmetálja helyett itt blink 182/sum 41 féle pop-punkkal vegyítve kapjuk a kötelező breakdown és csordavokál adagot. viszont ugyanolyan eszméletlen fogósak a refrének, ugyanolyan földbe döngölőek a breakdownok, és úgy egyáltalán ugyanolyan fülig érő vigyor ül ki az ember arcára már 2 szám után, mint azt a fentebb említett kanadai félőrülteknél megszokhattuk. elég meghallgatni a the downfall of us all kezdését, vagy az another song about the weekend-et, akit ezek nem fognak meg, az reménytelen eset. amúgy ezelőtt volt már a társaságnak 2 másik albuma is, amiken nagyjából ugyanezen recept alapján játszanak, amiért mégis a homesicket istenítem az csak annyi hogy ezt hallottam először, ez fogott meg leginkább, na meg elég furán is nézne ki ha a 2009es toplistába egy 2007es albumról akarnék írni :D
3. subscribe - contradictions
http://1.bp.blogspot.com/_fqWvPdao-nI/SzpqEUDb4aI/AAAAAAAAAEY/HDRBwP8ne8Q/s320/5168.jpg
na ez volt az az EP ami az utolsó pillanatban jött, nem látott de én hallottam, aztán szépen fölforgatta az egész listát. subiék ugyanis nekiálltak progressziv zenét írni, aminek az lett az eredménye hogy 22 percet kitevő 3 szám alatt hallhatunk itt latinos gitárvirtuózkodástól kezdve lovaglósmetálon át reggae-ig és EDDA művek feldolgozásig gyakorlatilag mindent, komolyan már csak valami drumnbass állatság hiányzik az összképből :D és az a legdurvább, hogy ezek az arcok tényleg bármiből aranyat tudnak csinálni… kötelező hallgatmány mindenkinek!
2. papa roach - metamorphosis
http://1.bp.blogspot.com/_soIoamG_DVA/SZIX5iaCsKI/AAAAAAAABQM/dS4yylUCofg/s320/PR-M-2009-TLD-FxTxF.jpg
csótányék az egyik első gitáralapú banda voltak akiket elkezdtem hallgatni még anno 2004 körül, és szerencsére azóta sem kellett csalódnom bennük. igaz hogy elég sokat változtak az infest lemez óta, de az a sajátos Papa Roach energia még mindig ugyanúgy megvan bennük mint 10 éve, és ez az ami miatt az összes lemezükre rá merem mondani hogy imádom. a Metamorphosis kb egy az egyben a the paramour sessions vonalát viszi tovább, szóval az album címét nem igazán értem (hacsak nem Dave Buckner kilépésére akarnak vele célozni), meg a borítóra is elég furán néztem először, nade mindegy, a zene a lényeg, az meg szokás szerint hatalmas. egyszerűen nincs gyenge láncszem a lemezen, az összes szám rohadtul el van találva, bár az elején még volt pár darab amik kissé erőltetettnek tűntek, de most télen valami eszméletlenül rákattantam az egész lemezre, nem tudom hányszor végighallgattam buszozás közben, és így azok a számok is beértek amik eddig nem jöttek be annyira. különösen igaz ez a lifeline-ra meg a nights of love-ra amik azóta kb a legnagyobb kedvencek lettek az albumról a state of emergency mellett, ami meg még a legelső szám volt ami nagyon beütött. befejezésnek pedig még annyit, hogy VIVA LA CUCARACHA!
1. lamb of god - wrath
http://www.thedevilsdemons.com/wp-content/uploads/2009/02/lamb_of_god_-_wrath.jpg
ha tavaly télen valaki azt mondja hogy lamb of god lesz nálam az év lemeze, hát elég furán néztem volna rá. éppen akkoriban ismerkedtem velük, meghallgattam párszor a sacramentet meg az ashest, de úgy különösebben egyik sem vágott fejbe. aztán februárban kijött a wrath… és először az se. aztán egyszercsak azon vettem magam észre, hogy valamiért mégis egyre többet hallgatom. aztán meg azon vettem magam észre, hogy ülök a buszon, üvölt a fülemben a contractor, és olyan szintű mészárlást rendezek rá ott egymagamban, hogy kb a fél busz elmeháborodottnak néz. akkor jöttem én rá hogy mégiscsak tudnak valamit ezek az arcok. azóta az imént vázolt jelenet rendszeresen ismétlődő eseménnyé vált, csak az ezt kiváltó számok váltakoznak, contractor, everything to nothing, condemn the hive, blacken the cursed sun, és még sorolhatnám… kevés zenekar van akiknek gyakorlatilag minden száma felér egy pofánrúgással, de Adlerék eléggé az élen járnak még közöttük is. nehéz olyan albumot írni ahol minden szám szélvészgyors darálásra és "szaravilágWUAAAAAARRRGHHHH" jellegű énekre épül, mégis mindegyik megjegyezhető és nem keveri őket az ember, de nekik mégis sikerült, és már nem is első alkalommal… amiben a Wrath még az eddigi albumoknál is jobb, az a hangzás, ennyire tisztán szerintem még egyik albumuk se szólt. az egyetlen problémám az albummal kb annyi hogy szerintem ha a the passing után az everything to nothing jönne, az még gyilkosabb kezdés lenne mint az in your words, de igazából ez se probléma csak az én saját hülyeségem, meg amúgyis könnyen orvosolható egy egérmozdulattal a playlisten, amúgy simán hibátlan a lemez.
vicces amúgy hogy a wrath, a homesick meg a metamorphosis is még februárban jöttek ki és rövid időn belül biztostva is volt a helyük az élmezőnyben, a lista végén viszont rengeteget variáltam hogy mit is rakjak be meg hányadik helyre, mert volt még egy pár jó album, csak egyik se volt annyira hudejó, aztán nesze döntsem el hogy 10 egyformán jó album közül melyik hármat rakjam be… naszoval ánörebül mensönz, avagy amik kimaradtak:
- alestorm - black sails at midnight (true scottish pirate metal ftw, ha egy kicsit többet hallgattam volna tuti ott lennének a top10ben)
- the devil wears prada - with roots above and branches below (kellemes, de valahogy mégse kapott el annyira mint a Plagues)
- darkest hour - the eternal return (eszméletlen nagy gitárszólók még Kris Norris nélkül is, de egészben kissé összefolyik)
- five finger death punch - war is the answer (popmetál, naés? van érzékük a dalíráshoz, nem is kevés)
- austrian death machine - double brutal (mondjuk ez főleg az Ahhnoldos ökörködések miatt, de azért a zene se piskóta)
meg van még valami amit mindenképp meg kell említenem, bár ez nem rendes album hanem egy koncert dvd, de attólmég rohadtul vártam, és nem is okozott csalódást… a dark tranquillity where death is most alive című kétórás kis szösszenetéről van szó, ami valami olyan szinten fílingesre sikerült hogy alig hiszek az érzékszerveimnek. a banda lazán hozza az elvárható tökéletes szintet, stanne a világ egyik legjobb frontembere, a setlist is jobbnál jobb számokból áll, de ami igazán megkoronázza az egészet, az az olasz közönség. én eddig azt hittem hogy csak a portugálok meg a dél-amerikaiak ilyen átszellemültek hogy minden gitárdallamot óó-óózva énekeljenek, de olybá tűnik tévedtem, az olaszok is ugyanennyire beleélik magukat a zenébe, hogy a minden második szám után felhangzó dark-tran-quillity kántálásról már ne is beszéljünk. rég láttam olyan koncertfelvételt ami ennyire magával ragad még így itthon nézve is, mostmár tényleg nagyon meg akarom őket nézni élőben is. ha idén se jönnek, hát minimum morcos leszek.